| Híreink : Lipcsei: A szurkolókkal együtt megmutattuk ismét, hogy mirõl szól a Fradi! |
Lipcsei: A szurkolókkal együtt megmutattuk ismét, hogy mirõl szól a Fradi!
Ádám® 2004.10.02. 09:30
A Ferencváros ismét történelmet írt, hiszen ahogy a Bajnokok Ligája átszervezését követõen elsõ és mindeddig egyetlen magyar csapatként feljutott a fõtáblára, úgy most az új rendszerû UEFA Kupában is mi vagyunk az elsõ magyar résztvevõk.
A Ferencváros ismét történelmet írt, hiszen ahogy a Bajnokok Ligája átszervezését követõen elsõ és mindeddig egyetlen magyar csapatként feljutott a fõtáblára, úgy most az új rendszerû UEFA Kupában is mi vagyunk az elsõ magyar résztvevõk. Ezt a sikert ünnepelte csütörtökön este boldogan közel 16 ezer szurkoló vastapsától kísérve 14 ferencvárosi játékos, valamint az edzõk, gyúrók, orvosok az Üllõi úti stadion gyepén. A mieink közül talán a képen 19-es mezben látható Wise, azaz Lipcsei Péter volt a legboldogabb, hiszen évek óta várt arra, hogy igazán kiemelkedõ sikert érjen el nemzetközi téren is a mostani Fradival. - Tavaly Koppenhágában közel voltunk a bravúrhoz, de akkor nem sikerült. Viszont tanultunk az akkori bukásból, és ezúttal már nem hibáztunk. Azt hiszem a kinti 1-1 után mindenki továbbjutást várt legbelül, és szerencsére nem is fojtottuk magunkba ezt az érzést, hanem már az elsõ fél órában kiadtuk magunkból. Mertünk játszani, mertünk agresszívak lenni, és ezzel nyertük meg ezt a párharcot. Boldog vagyok, hogy újra egységes volt a Fradi-tábor, örülök, hogy a szurkolók végig a csapat mellett álltak, és azt hiszem senki nem távozott csalódottan a stadionból. Ma a szurkolókkal együtt megmutattuk ismét az egész országnak, hogy mit jelent, mirõl szól a Fradi, és remélem, hogy decemberig még néhány alkalommal lehetünk majd ugyanilyen felszabadultak és boldogak egy-egy UEFA Kupa meccs után. Persze ehhez az kell, hogy a bajnokságban is tartani tudjuk a ritmust, és továbbra is magabiztosan meneteljünk. Köszönjük a szurkolóknak a mai fantasztikus bíztatást, és mindenkit várunk vasárnap a Sopron elleni meccsen is!
|