Botis felépülõben
Ádám® 2004.12.04. 23:34
Egy hónapja szenvedett lágyéksérülést Sorin Botis.
Egy hónapja szenvedett lágyéksérülést Sorin Botis.A védõ még a Debrecen elleni bajnokin sérült meg, és az azóta eltelt öt tétmérkõzésünkön nem állhatott László Csaba rendelkezésére, pedig nagy szükség lett volna a játékára. Elképzelhetõ viszont, hogy Botis már a jövõ héten visszatér. - A napokban már elkezdtem a labdás edzéseket is – mondta a védõ. – Tegnap és ma már szinte minden gyakorlatot együtt végeztem a csapattal, emellett edzés után még kint maradtam futni, hogy minél korábban visszanyerjem korábbi formámat. Nagyon bízom abban, hogy a Pécs elleni mérkõzésig teljesen felépülök, Skóciában viszont már mindenképpen szeretnék ott lenni a pályán. Úgy gondolom, hogy az idei év egész jól sikerült nekem és a csapatnak is, jó lenne úgy lezárni az idényt, hogy a hátralévõ meccseken én is a gyõztes gárda tagjaként ünnepelhessek a pályán.
|